Régebbi híradók - 169. szám
  
169. híradó
2015. augusztus 1.
XV. évf. / 8.
 
 
   Hásságy község díszpolgár jelvényei
   Rejtélyes karcolások egy kelta obuluson
   Palócföldön jártunk
        Salgótarjánban volt a huszonhetedik nyári egyetem
 

 



A község címere


Hásságy község díszpolgár jelvényei
 
 

A díszpolgári cím erkölcsi elismerés, amellyel a település tiszteletét és háláját fejezi ki a kitüntetett személynek. A díszpolgári címet általában az nyerheti el, aki a közösség érdekében kifejtett tevékenységével, magatartásával eredményesen elõsegítette a település anyagi és szellemi értékeinek gyarapítását, illetve a település rangjának emelése, hírnevének növelése terén érdemeket szerzett. A díszpolgári cím adományozását díszoklevél és esetenként érem, plakett, vagy jelvény is tanúsítja, melyet a polgármester ad át a kitüntetettnek. A díszpolgári cím odaítélésérõl, illetve esetleges visszavonásáról a település önkormányzatának képviselõ-testülete dönt.
Jelen írásunk tárgya, Hásságy (svábul Haschad) Pécstõl 15 km-re, délkeletre fekszik. Lakosainak száma napjainkban kissé kevesebb, mint háromszáz fõ. Neve elõször egy 1058-ban kelt iraton található Hashag-ként leírva. Az 1960-as évek elején hozták létre a falutól délre elterülõ völgyben a 48 hektáros mesterséges tavat, melyet két patak táplál. Északnyugatra tekintve a távolban a Mecsek vonulatát látjuk.
Római katolikus templomát Páduai Szent Antal (1195-1231) tiszteletére szentelték fel 1763-ban. (A tornyot majd harminc évvel késõbb, csak 1792-ben építették hozzá.) A község címere kerektalpú pajzs, melynek fõ motívuma, címerképe, a templom védõszentjének a kék pajzsmezõ elõtt álló alakja, aki jobb kezében megszokott jelképét, a fehér liliomot tartja, míg bal karján a gyermek Jézus ül. Szent Antal egyik oldalán három búzakalász, a másikon pedig szõlõvesszõn öt fürt szõlõ, míg lába alatt ekevas látható, utalván a lakosok fõ foglalkozására, a mezõgazdasági és a szõlészeti munkálkodásra. A címerpajzson fent pántos sisak, illetve korona látható. A címer két oldalán piros, arany és kék színû ornamentika (heraldikai szakkifejezéssel élve: „sisaktakaró”) található. A pajzs alatti szalagon HÁSSÁGY felirat olvasható (címlapunkon). A címer elõképe egy 18. századból származó pecsétnyomó rajza volt, melyen a község nevét Haschadi-nak írták.*

 
 

Hásságy elsõ díszpolgára Freitag Konrád volt, aki karmesterként és kántorként (1948-tól 2000-ig) szolgálta a falu zenei életét. Másodikként 2008-ban dr. Lõrincz Lászlóné Zsolt (Zopf) Piroska tanítónõ részesült az elismerésben. Õ gyermek- és ifjúkorát töltötte a községben és hajdani emlékeit egy száztíz oldalas, sok képpel illusztrált kötetben jelentette meg. A harmadik kitüntetett 2014-ben egy huszonéves, Németországban élõ, de hásságyi rokonsággal bíró fiatalember, Mayer Flórián volt, aki „Ortsfamilienbuch Haschad. Die Deutschen Familien von 1729 bis 2013” (A hásságyi német családok családfái 1729-tõl 2013-ig) c. könyvével olyan adatbázist hozott létre, amely párját ritkítja! Az eddig felsoroltak a díszpolgári cím és az oklevél mellé egy színes, ovális alakú, 30x40 mm nagyságú, zománc kitûzõ jelvényt kaptak, melynek szalagszerû, kék, kívül-belül vékony aranyszegélyû keretében aranyszínû betûkkel felül A KÖZSÉGÉRT, alul pedig HÁSSÁGY szavak olvashatók, míg a középsõ mezõben a fentebb bemutatott falucímer látható (képünkön).
A legutóbbi, ez ideig a negyedik díszpolgár, Wilhelm Fülöp, a község korábbi polgármestere, aki 2015. június 13-án vehette át a kitüntetését tanúsító oklevelet és a vele járó kitûzõt. Az elismerést – egyebek mellett – azzal érdemelte ki, hogy vezetése alatt Hásságy össz közmûvessé vált és a 252 éves, statikailag veszélyessé vált templomot megerõsítették, és belsõleg gyönyörûen felújították. A kétnyelvû (magyar-német) díszes oklevelet képünkön mutatjuk be. A korábban adományozott díszpolgári kitûzõt lecserélték. A mostani, ugyancsak kitûzhetõ díszpolgári jelvény kerek, 23 mm átmérõjû, aranyszínû fém, melybe

 
 
Hásságy címerét gravírozták bele, annyi változtatással, hogy a címer alján a falu neve után az adományozás éve, a 2015 évszám is helyet kapott.
Süle Tamás
 
*Szerzõ ezúton is köszönetét fejezi ki Rácz László polgármester úrnak a címerkép és a rá vonatkozó leírások átengedéséért!
 
Rejtélyes karcolások egy kelta obuluson
 
 

Nemrég „profi” fotóssal lefényképeztettem gyûjteményem néhány darabját, hogy azokat cikkeimhez felhasználjam, illetve, hogy róluk gyûjtõkkel, szakemberekkel konzultálni tudjak. Ahogy kinagyítva jobban megnéztem a Roseldorf II. típusú obulust, rejtélyes karcokat fedeztem fel az érme hátlapján. (Csak néztem és ámultam, és nem akartam hinni a szememnek.) Túl szabályosnak tûntek ahhoz, hogy környezeti károsító hatás eredményének tulajdonítsam õket. Túl keskenyek is, hogy azokat a szántóföldön egy eke, kapa, esetleg ásó vagy éppen egy másik éles tárgy okozza. Külsõ véletlen behatások is lehetnének persze, de én mégis csak tudatos, ember által szándékosan végzett bekarcolásoknak, vágásoknak vélném õket. Vagy mégis csak egy gyûjtõ túlzott fantáziája képzel el olyat, ami valójában nem is lehetséges?
A rúna-jelek is eszembe ötlöttek, de azok használatát a germánoknak tulajdonítják, így ezt a feltételezést el kellett vetnem. (Kíváncsiságból azért utánanéztem, mit tudunk róluk. A Krisztus utáni kb. 3. századból eredeztetik õket a kutatók és az észak-germán törzseknél használták elõször e jeleket. Egyes szakemberek, az úgynevezett „Futhark” legrégebbi rúna-sornak, még korábbi „írás-elõzményeket” is feltételeznek. Ez a sor egyébként 24 jelbõl áll. A jeleknek szó-jelentéstartalmuk is volt, nemcsak egy-egy betût (hangot) jelentettek. Néhány ottani jelnél megmértem, hogy a vonalak milyen szöget zárnak be egymással. Különbözõ adatokat kaptam: 30°, 45°, 50°, 55°, 57°. Az obuluson a két „V-forma” mindegyike 57° - os szöget zár be.)
Hogy a kelták saját írásjeleikkel kommunikáltak volna, arról nincs tudomásunk, a tudomány mai állása szerint ezt el kell vetnünk. Azt azonban tudjuk róluk, hogy a latin (római) írást és a görög betûket néha utánozták pénzeiken, nagyon gyakran hibásan.) Akkor vajon mit jelenthetnek ezek a vonalak egy kelta pénzen? Hordozhatnak-e magukban jelentéstartalmat vagy nem? Akart-e másokkal valamit közölni a karcolatok készítõje?
Valószínûleg ezt sohasem fogjuk megtudni. Annyira miniatûr vonalakról van szó, hogy ilyenek megalkotására nem akárki lehetett képes. Talán csak egy verõtõ vésnök vagy egy ókori ötvös. És szabad szemmel hogyan volt ez lehetséges, és milyen apró szerszámokkal, eszközökkel?
Ne felejtsük azonban el: egy kelta obulus verõtövének kivéséséhez is igen finom vésõkre, tûkre volt szükség. (Lásd: Pécsi Dénár 167. száma, andráskeresztes obulus.) Ezekkel képes lehetett-e ilyen vonalak húzására.
Egyáltalán létezett-e akkor már nagyítólencse? Régészeti kutatások a keltáknál erre eddig nem találtak bizonyítékot, ilyenrõl nem olvastam.
De ha mégis volt már nekik, ha mégis rendelkeztek vele?
Az internet némely oldalán arról lehet olvasni, hogy a legkorábbi lencsék Kr. e. 2500 körül készülhettek Egyiptomban, és a világ múzeumainak raktáraiban több olyan lencse található, amikkel a kutatók érdemben még nem foglalkoztak. Hitelt érdemlõ adatot errõl azonban nem sikerült találnom.
(Érdemes lenne e témában komolyabb kutatásokat végezni.)
„Már Kr. e. 2000 tájáról találtak csiszolt kvarckristályos lencséket a régészek, melyek akár a szemüveg õsei is lehettek, akár pompeji romjai között vagy a Tyrusban talált lencsék.” (Kiss Verus) Ugyancsak olvastam arról, hogy a görögök Kr. e. 2000-ben már használtak polírozott félgömböt kvarcból és üvegbõl, melyekkel már lehetett írást nagyítani. Egyes kutatók mégis úgy hiszik, hogy ezek csak díszként szolgáltak.
A szóban forgó obulus kb.: Kr. e. 200 és 130 között készülhetett.
Késõbbi idõkrõl már konkrétabb leírások maradtak ránk. L. A. Seneca (Kr. e. 4 - Kr. u. 65) arról írt, hogy a betûk nagyobbak egy vízzel töltött üveggömbön keresztül. L. D. Athenobarbus (Kr. u. 37-68) csiszolt smaragdból kialakított lencsét használt.
Így talán a kelták is már ismerhették a nagyítólencsét, hisz elég korán kereskedelmi- és egyéb kapcsolataik is voltak a rómaiakkal, a görögökkel és más népekkel, sõt harcaik során jártak is ezeken a területeken. Viszont az üveget a kelták már többféle színben, biztosan nagyon jól ismerték, elismert mesterei voltak az üveggyöngyök és üvegkarkötõk készítésének (Kr.e. kb.: 250-100-ig). Ma sem tudjuk pontosan, hogyan készítették, díszítették õket, több technikai fogás napjainkig is ismeretlen. Lehet, hogy egy üvegolvasztó- vagy ékkõcsiszoló mester mégis rájött a nagyítás technikájára? Vagy azt egy máshonnan bevándorolt verõtõ vésnök mester hozta esetleg magával? Ha akkoriban létezhetett is már ilyen eszköz, birtokában csak kevesen lehettek. (Az ókori emberek egyébként is már régóta csiszoltak követ, fémet és (fél)drágaköveket.)
Ezek persze csak kérdések, igazi válaszok nélkül. Egyébként azt nem hiszem, hogy csak „unalmában” karcolgatott volna egy kelta „kovácsmester” párhuzamos vonalakat és „V-betûs” formákat egy érmére? És miért éppen a legkisebb érmére? Talán csak vésõ- vagy vágó szerszámának élességére volt kíváncsi? Ezt én nehezen tudnám elképzelni, egyértelmûen elvetném. A jelek a ló lábának hátsó combján, annak pontosan a közepén találhatók. Persze, a véletleneket sem lehet kizárni, hogy minden, ami szándékosnak látszik, más behatás által is létrejöhet. (Az egyértelmûnek tûnik, hogy ezeket eredetileg nem a verõtõbe vésték, az érmére utólag kerültek rá.) Mikor kerülhettek erre az obulusra? Mindenképpen a verés után, véleményem szerint akkor, amikor a pénzt készítették, vagy amikor az még forgalomban volt. Az egységes patina ezt látszik igazolni. Továbbgondolás végett kérdésfelvetésemet azért nyitottan hagynám, tehát nagyon örülnék, ha a gyûjtõtársaktól és más szakemberektõl érkezne idevágó észrevétel. Kérdéseimet így még egyszer megismétlem:
Vajon tényleg, tudatos, emberi kéz által létrehozott karcokról lehet-e szó, vagy a véletlen egybeesése, „tréfája” minden? Ha a vonalak tudatosak, miért hozhatták létre ezeket a karcolatokat, lehet-e õket egyáltalán valamilyen jelnek, jeleknek tekinteni? Talán szakrális, kultikus vagy egyéb, ma már meghatározhatatlan célból készülhettek? Konzultáltam néhány olyan gyûjtõvel is, aki életében mikroszkóp alatt már több száz vagy ezer érmét tisztított meg, tehát igen közelrõl sokféle pénzt látott, azok minden apró részletével együtt. Számtalan sérülést, a környezet által okozott rongálást, de különbözõ karcokat is megtapasztalhatott, felfedezhetett az érméken. Az õ egyöntetû véleményük az volt, hogy ilyen jeleket csak tudatos emberi kéz képes létrehozni.

Némely gyûjtõtárs persze szkeptikusabb volt, elvetette azt a teóriát, amely emberi „alkotásnak” minõsítené ezeket a bekarcolásokat. Szakemberek véleményére is kíváncsi voltam ebben a témában. Néhány észrevételt szeretnék most közzétenni, amelyek nem vetik el teljes mértékben a tudatos tevékenységet sem.
„Talán érméd jeleinél valójában tudatosan elhelyezett karcolásokról van szó, ezek jelentése azonban homályban marad.” (Harald Jandrasits numizmatikus, múzeumi szakember, Ausztria)
„Ami a kis érmét illeti, nem vitatom, hogy esetleg emberi kéz hozta létre a bekarcolásokat, de ennek számtalan oka lehet. Néhány bekarcolt, sokféleképpen értelmezhetõ vonalra azonban nem lehet építkezni.” (Dr. Torbágyi Melinda numizmatikus, MNM Éremtára)
„A karcolatok is tények, de írásnak csak akkor minõsíthetõk, ha betûjelként olvashatók. Ami a „rúna-hipotézist” illeti, ez a történeti kontextus alapján kizárható.” (Dr. Szabó Miklós akadémikus)
Nagyon köszönöm a megkérdezett gyûjtõtársak, szakemberek véleményét, különösen Dr. Torbágyi Melinda, Dr. Szabó Miklós és Harald Jandrasits szakmai kiegészítéseit!

 

 
Felhasznált forrásanyag:
Internet: de.wikipedia.org/wiki/Runen; hu.wikipedia.org/wiki/Runaírás; www. myfragile. ch - Simone Wick: Ein Rätsel der Glasgeschichte – keltische Glasarmringe; archaeologie – speyer.gdke.webseiten.cc –Andrea Zeeb-Lanz: Glasarmringe und Glasperlen; web.med.u-szeged.hu/expur/hefop – A nagyítólencsék és a mikroszkóp rövid története; www.hazipatika.com - Kiss Verus: A csiszolt lencsétõl a fényre sötétedõ szemüvegekig (2012); www.optiker.at/museum/geschichte-der-brille
J. M.
 
                 Palócföldön jártunk
                 Salgótarjánban volt a huszonhetedik nyári egyetem
 
 
„A salgótarjáni emberek büszkén mondhatják el, hogy nemcsak természeti szépségei vannak a városnak, de évszázadokra visszavezethetõ történelme is, melyet a környéken nagy számban található várak, várromok beszédesen szimbolizálnak.”-ezekkel a szavakkal köszöntötte Dóra Ottó, Salgótarján polgármestere, a június 12-én kezdõdött 27. Hóman Bálint Numizmatikai Nyári Egyetem, mintegy 60 fõ résztvevõjét. Akik tapasztalhatták, hogy a nyári egyetem a salgótarjáni-Nógrád megyei éremgyûjtõk által jó kezekbe került. Török Pál, a MÉE elnöke fontos szakmai továbbképzésnek és a szellemi gyarapodás fontos tényezõjének nevezte az eseményt, amely már jelentõs számhoz érkezett.
A rendezvénynek helyet adó Salgó Hotel ideális helyszínnek bizonyult, hiszen itt minden egy helyen volt, a szállástól az elõadásokon át az étkezésig, valamint kiindulópontja volt a „guruló” ismeretterjesztésnek a Salgó várhoz és Hollókõre is.
A három „egyetemi” napon kilenc elõadás szerepelt a programban. Az elsõ napon Balogh Zoltán képzeletbeli idõutazással mutatta be a nógrádi bánya- és iparvállalatok keletkezését, létrejöttét attól kezdve, hogy 1768-ban szenet találtak Salgótarjánban és 1859-ben megnyitották az elsõ szénbányát, amely az ipartelepítés fontos lépését jelentette a térségben. Az elõadó nyomtatott bányajegyeket, érdekes és ritka élelmezési jegyeket, valamint korabeli bányapénzeket is bemutatott.
Ujszászi Róbert, néhány vitatott hovatartozású középkori pénzrõl beszélt, több felmerülõ kérdést is megosztva a hallgatósággal, így pl. a cseh-morva veretekrõl volt szó, ezek vésett technológiával készült lemezpénzek, illetve arról, hogy miért nem szerepelnek ezek a magyar katalógusokban.
Zbysek Sustek, a Szlovák Numizmatikai Társaság elnöke, az utóbbi évek minden nyári egyetemének elõadója, az 1918-1919-ben az utódállamokban kiadott, az osztrák-magyar bankjegyek felülbélyegzéseirõl tartotta érdekes, és a legfrissebb kutatásain alapuló elõadását. A nap végén a résztvevõk kiadós sétát tettek a Salgó várhoz.
A szombati program Soós Ferenc, a magyar fémpénzek feliratai és címerei címû elõadásával kezdõdött, aki beszélt a nemrég megjelent könyve 2. kiadásának megszületésérõl, amely több módosításon és kiegészítésen ment át.
Lopatovszki Csaba, a Nógrád-megyei Balasagyarmathoz szorosan kötõdõ Horváth Endrérõl, „palócország rézmetszõjérõl”, a pengõ és forint bankjegyek tervezõjérõl tartott elõadást.
Tóth Csaba, egy a 17. századi nógrádmegyeri tallérveretrõl elmondta, hogy valójában két veretrõl van szó, egy 119 darabos tallérleletrõl és egy 9 darabos aranypénzleletrõl.
Szombat délután a nyári egyetem résztvevõi „szerencsét próbáltak Hollókõn, Magyarország élõ falujában”.
A harmadik napon, vasárnap délelõtt, Török Pál az elsõ világháború magyar vonatkozású személyi érmeirõl beszélt, többek között azokról, melyeket Körmendi Frim Jenõ, Telcs Ede, Szõdy Szilárd, Arnold Hartig, Ligeti Miklós, Weinberger Antal, Oskar Thiede, Szitányi Gábor, Karl Götz vagy August Hummel készített.
Torbágyi Melinda a kelta és római érmék Észak-magyarországi elõfordulásait ismertette. Az elõadó történeti áttekintése jól szolgálta az egyes lelõhelyek és típusok megértetését.
Végezetül Pandula Attila elõadása az elmúlt évben Dunaújvárosban elkezdett, az Osztrák-Magyar Monarchia elsõ világháborús hadikitüntetéseit folytatta érthetõ alapossággal. Az érdemkeresztek témakörben érdekességként említette a Lelkész Érdemkeresztet, mint mondta, ritkán kiadott kitüntetés volt és az elsõ világháború alatt hadi változata is ismert.
 

A Magyar Éremgyûjtõk Egyesülete és a Magyar Numizmatikai Társulat közös továbbképzését Torbágyi Melinda hasznosnak értékelte és az ott hallottak továbbgondolására ösztönözte a jelenlevõket. Lopatovszki Csaba fõszervezõ és a helyi MÉE tagok kiváló szervezõ munkája jelentõsen hozzájárult a nyári egyetem sikerességéhez. Reméljük más csoportok is követik ezt és vállalkoznak a következõ években ilyen és ehhez hasonló rendezvények szervezésére.
A Pécsi Dénárt Salgótarjánból tudósította:
Vámosi László
a MÉE alelnöke
 
 
 
Szerkesztõk: Hágen J. – Raýman J. – Süle T.
MÉE Baranya Megyei Szervezete 7601. Pécs, Pf 325
e-mail: info@pecsidenar.hu
 
 
numizmatika - pécsi numizmatika - numizmatika Pécs - pécsi numizmatika - numizmatika
numizmatika - numizmatika - numizmatika - numizmatika - numizmatika - numizmatika
 Webbolthely.hu
A weboldalt készítette és folyamatosan frissíti: Szirtes Zoltán